Pat Garrett és Billy, a kölyök (Pat Garrett and Billy the Kid, 1973)
(SPOILERES! bár ez ebben a konkrét esetben szerintem nem sokat von le az élvezetből)
A Vad Bandát öt évvel követően Sam Peckinpah újra a vadnyugat haláltusájáról mesél nekünk. Igaz, hogy kevesebb látványos tűzharccal, de ha lehet, még kiforrottabban, sokkal érzelmesebben és szívfájdítóbban.
A rablóból lesz a legjobb pandúr elvét alkalmazva Pat Garrett (James Coburn) is magára tűzi a megkopott pléhcsillagot és beáll a sorba. Az idők változnak, ahogy mondja, és ő meg akarja élni ezeket az időket, hogy aztán őszülő hajjal, gazdagon és nyugalomban halhasson meg. Ezért is választja régi cimborái és a konok ellenszegülés helyett a minden bizonnyal győztes, törvényes oldalt. A kartellek, vasúttársaságok, korrupt kormányzók és mindenhova kerítéseket verő nagybirtokosok eszköze lesz, mondhatni az ördög bérgyilkosa.
Idealizált, nosztalgikus idők utolsó gyermeke Pat egykori legjobb barátja, mostani legveszélyesebb ellenfele, Billy, a kölyök (Kris Kristofferson). Nem hős ő persze, még csak különösebben jó embernek sem mondható. Bandita, sokszoros gyilkos, de megvan benne a betyárbecsület, és saját szilárd, világos értékrendje szerint éli életét, ami nem mondható el azokról, akik kilóra megvették a vadnyugatot és mellé Pat Garrettet. Elmenekülhetne Mexikóba a törvény keze elől, de ő a futás helyett nem hagyja magát elüldözni. Az összecsapás így elkerülhetetlenné válik, a végeredmény pedig borítékolható.
Patet Billy-hez vezető útja során mindenhol rég nem látott barátként üdvözlik rablók és tolvajok, ő azonban csak hullákat hagy maga után. Saját fajtája ellen fordult, részben az általa is teremtett, és sokáig élvezett világot rombolja le, görcsösen ragaszkodva egy jövőbeli álomképhez. Mert már csak ez maradt meg neki a teljes belső kiüresedés közepette. Ezért hidegült el a feleségétől is és ezért képes meghúzni a ravaszt újra és újra. Az eszmélés a későnél is később érkezik, ha egyáltalán eljön, hiszen miután minden banditával végzett, még mindig marad egy...
Fantasztikus élmény volt a film, mely talán még jobb, mint a Vad Banda. A melankólikus hangulatiság, a tempó, Bob Dylan zenéje, a brutális pisztolypárbajok, a kényszerpályára került, egymás életét kioltó, aztán utoljára összekacsintó barátok, Kristofferson és Coburn eggyé válása karaktereikkel. Mind-mind egy eltűnő világ zseniális tablójának részei Peckinpah mozimágiájában.