Gyerekekkel és állatokkal bármilyen filmet el lehet adni – közhelyes, de igaz megállapítás. Ha egy horrorban gonosz kislány ijesztget, egy romantikus filmben a kutyák hozzák össze gazdáikat, akkor a készítőknek nyert ügyük van. De ha a bevált recepthez hozzáadjuk a valós események adaptálását, a siker még biztosabb. Az igaz történeten alapuló Géppisztolyos prédikátor egy olyan férfiről szól, aki Afrikába megy, hogy árvaházat építsen az ott élő elnyomott sorsú gyerekeknek. Hogy a jó szándék nemesebb legyen, gépfegyverrel szedi le az összes félkegyelműt, aki szórakozik vele, vagy Afrika népével.
Bevallom, amennyire a film címe, úgy a bevezetés is félrevezető. Valójában egy mélyebb üzenetű, nemesebb célú történetről van szó, melyben a vallás és emberség inkább dominál, mint az öncélú lőfegyverhasználat.
A beszédes nevű Sam Childers börtönviselt rosszfiú, aki felváltva tanítja rendre sztriptíztáncos nejét és lövi be magát jámborlelkű cimborájával. Ám ez a romlott életmód sem elég ahhoz, hogy egy véletlen gyilkosságot félvállról vegyen, így egy áldott napon templomba megy a család, hogy a férfi feloldozást nyerjen bűnei alól. A megtisztulással azonban jótett is párosul, Szudánba utazik, hogy önkéntesként segítse újjáépíteni a polgárháború károsultjainak otthonait. Ez azonban közel sem az a cselekedet, amelyért a nép a „fehér prédikátor”-jelzővel, és az LRA militarista lázadó csoport vérdíjjal illeti meg: fegyveres mentőküldetéseket szervez a felkelők ellen, hogy a katonasorba kényszerített gyerekeket megmentse.
