Megvan a jelenet, amikor kisgyermekként a homokozóban G.I. Joe figurákkal harcoltunk egymással, míg értünk nem jött a mama? Amikor az iskolai nagyszünetben Pokémon tazókkal csatáztunk, Yu-Gi-Oh karperecekkel lövöldöztünk a folyosón, és helyi hálózaton vadásztunk egymásra késő délután a gépteremben? Ha mindez élmény volt, képzeld el milyen, amikor egy nyolctonnás robotot küldesz verekedni a szorítóba…

Charlie Kenton (Hugh Jackman) tehetséges, de lecsúszott bokszoló, déli-államokbeli viadalokban méretteti meg harcművészeti tudását tonnányi bikákkal, melyekkel úgy dobálózik a levegőbe, hogy azt még az állatvédő kirendeltség is megéljenzi. Teszi mindezt a ring mögül, kézi vezérlésű ökölvívó robotjával.

Íme, a jövő sportja, a robotboksz! Gépek  szórakoztatják az embereket – ismerős tematika, nem véletlenül Steven Spielberg az executive producer –, az emberi ökölvívás érdeklődés hiányában feledésbe merült, helyét a jóval brutálisabb kunsztokkal bíró robotok harca vette át. A boksz fejben dől el, a gépeket pedig a szorítón kívül irányítják edzőik – így Charlie Kenton is.

A férfi karrierje mégsem idilli. Robotja veresége után életét a tartozását behajtó texasi bűnöző (Kevin Durand, akivel Jackman korábban már ringbe szállt az X-Men Origins: Wolverine-ben) nehezíti meg, ennek tetejébe még 11 éves fia, Max is a gondozásába kerül. A konfliktus kettejük között eleinte feledésbe merül, naná, hiszen harcos robotokat tart apa otthon, mi sem életszerűbb! A fiú gépek iránti lelkesedése túlmutat hitevesztett apján, így amikor a férfi feladná a mechanikus öklözést, egy véletlen folytán rátalálnak Atomra, a leselejtezett edzőrobotra. Atom tréningezése mellett egy kötelező családi dráma is mélyíti apa és fia kapcsolatát, ám számunkra hamar kiderül, hogy a robot eszköz ahhoz, hogy az önfejű bokszoló felismerje valódi hivatását, és azt a harcot, melyet nem a kötelek között kell megvívnia (üzenet!).

Az önfelismerés félsiker, a robot ettől még nem bajnok, beneveznek hát az első osztályú rangadóra, és kihívják a robot-ökölhívás atyaúristenét, Zeust. Míg apának kétségei vannak a győzelmet illetően, fiának kevésbé, ám abban egyetértenek, hogy emelt fővel kell viselniük a küzdelem kimenetelét (üzenet!). A végső menet csodálatos metaforája korunk videójáték fejlődésének: egyik oldalon a mozgáskoordináció vezérelt technológia, szemben az elavultnak tűnő konzolvezérléssel – talán nem kérdés, melyik marad talpon.

Hugh Jackman kiégett, apai státuszában labilis szerepe hitelesnek hat, legalábbis megannyi indulatos vicsorgás és karmolászás után, a Maxot alakító Dakota Goyo pedig örvendetes lehet a jövő színészei között. A film kellemes kétórányi pörgését csupán néhány, hosszan kitartott jelenet rántotta vissza a hullámvasútból, de kárpótol minket Evangeline Lilly jótékony jelenléte. Minden más látványra sem lehet rossz szavunk, a robotoknak és bevitt jobbegyeneseknek súlya van, ha a Skynetnek lett volna esze, ilyen gépekkel indít lázadást, lőszerspórolás végett.