Utolsó kommentek

  • koimbra: Boldog Karácsonyt! (2011.12.27. 14:39) Boldog Karácsonyt minden olvasónknak!
  • koimbra: A 3D miatt megéri, egyébként a színészek rémgyengék. (2011.09.13. 13:12) Trükkös halál
  • Gevin: @mrscottpilgrim: egyébként én nem vagyok oda a stand-up részért, nekem pont a másik működik sokkal... (2011.09.08. 23:25) Louis Székely, mondom CK..
  • dzsoni szánsájn: @koimbra: nyugi, nyugi, el kell indulnunk, ne türelmetlenkedj : D (2011.09.02. 22:51) #1

Alkonyat - Hajnalhasadás I. rész

2011.11.30. 08:00 6faludi

Ha valami igazán megoszt bennünket a vámpírok kapcsán, az a műfajbeli pozíciójuk: van-e helye vámpírnak egy fiatalosan trendi, emocionális helyzetben, melyben évszázadok óta először érez szerelmet egy élő lány iránt, vagy maradjon meg a horror műfajában és ijesztgessen, táplálkozzon ártatlan emberek véréből, mindezt kliséktől nem mentesen, félelmetesen? Egy biztos, a tinivámpírok hódítása a mozivásznon folytatódik, avagy Lugosi beájulna.

A grandiózus vámpír-őrület elsősorban a Twilight-filmekkel, pontosabban azok regény eredetijével indult meg a popkultúrális tinitársadalomban, majd követte ezt számos, zsánerben született alkotás – True Blood, Vámpírnaplók. Stephenie Meyer kultikus könyvsorozatának befejező kötete kettébontva adaptálódik filmre, hogy egy nettó ötórás finálét kapva a dramaturgia részlethűen kibontakozhasson, követve a Harry Potter-széria elismerő példáját. Sikerült? Majd meglátjuk.

A könyv cselekményével szoros párhuzamot követő befejező rész első fele a beteljesedés előszelét tálalja elénk vérfoltos bársonycsomagolásban: Bella és Edward esküvőjével nyitunk, majd némi Jacobbal való konfrontáció után megkapjuk azt a bő félórás kamaradrámát, melyben a szerelmespár komfortos mennyországában időzünk szüntelen időn át. Harmonikus pillanatok és konfliktusok váltják egymást; a házas élet már csak ilyen, állítólag. A PG13-as, vagyis mérsékelten gyermekbarát korhatár-besorolás miatt a hitvesi aktusról szomorúan, de le kell mondanunk, ha valaki kemény vámpírpornóra vágyna, tekintse meg a True Blood bármelyik részét.

Az idilli napokat megtörendő, és mintegy elindítva a dramaturgiát Bella váratlanul terhes lesz, csodálkozzunk, mivel a vámpírok nem tudnak szaporodni. Azok a boldog szép napok, ég veled, fogamzásgátlás, ugye!

A gond egyre nagyobb Bella hasával együtt, az ősi mitológia szerint a fogantatás nem jelent jót, mert eljő a gonosz, mindenki meghal, kiváltképp Bella. A lány életének megmentése már-már rutinfeladat hőseinknek, ám ezúttal a születendő gonosztól tartó indiántörzs-farkasfalka kombó az, amellyel szembe kell nézniük a vérszívóknak, felrúgva az egyezményes békét a két oldal közt. A gyermek végzetével mindenki egyetért, a módszerrel már kevésbé, Edward mentené vajúdó hitvesét, a farkasok kevésbé türelmesek, szegény mesebeli farkas is hogy járt, miután nyugodtan várakozott a nagymama ágyában...

A filmet rendező Bill Condon – aki olyan címeket dirigált már, mint a Chicago és a Dreamgirls –, szemlátomást képtelen megbirkózni a feszültségkeltés áldásos feladatával: még csak nem is a nászút, hanem a végső összecsapás és Bella szülése az, ahol a ritmustalan vágások megtörik az amúgy feszültnek szánt végjátékot. A hangulat érzéketlensége mellett a karakterek potenciál hiányát is megszenvedi a film, Condon időnként elveszik a szereplők motivációinak forgatagában, és logikátlanul mozgatja őket – leginkább Jacobot és családját. A film zenéje néhol indokolatlan tempókat diktál, amellett hogy helyenként gyönyörűen komponált, túlzottan is befolyásolni próbálja hangulatunkat. A látványvilág még mindig az Alkonyat rideg, zimankós fényképezéséért kiált, ám az attraktív látomások, szürreális álmok valamelyest kárpótolnak. Ahogy Kristen Stewart, már akit.

Színészi alakítás? Nagy levegővel, de állítható, hogy az utóbbi években jelentősen fejlődtek a színészek.  Taylor Lautner látványos, plátói szenvedése abszolút működik, sajnos a Team Jacob tagoknak csak néhány másodpercig kell beérniük meztelen felsőtestével. Robert Pattinson szűnni nem akaró, letargikusan szexi játéka stabil intenzitással kíséri a történetet, ez a monotonitás valahol érthető, ha ember több száz éve halott. Kristen Stewart depresszív, többdimenziós költői játéka pedig már önmagában megérdemelné az IMAX vásznat, annyira hiteles a hezitáló menyasszony, elkötelezett anya szerepében.

A Hajnalhasadás több pontot élhetett volna a cliffhanger félkegyelmű lehetőségével, ám szinte minden szálat elvarrtak, melyet a film felvetett – leszámítva egy stáblista utáni jelenetet a Volturi-klánnal. Azonban a történetnek korán sincs vége, a vámpírnapló még csak most kezdődik.

Szólj hozzá!

Címkék: kritika film romantikus

A bejegyzés trackback címe:

http://halfps.blog.hu/api/trackback/id/tr773423848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.