Utolsó kommentek

  • koimbra: Boldog Karácsonyt! (2011.12.27. 14:39) Boldog Karácsonyt minden olvasónknak!
  • koimbra: A 3D miatt megéri, egyébként a színészek rémgyengék. (2011.09.13. 13:12) Trükkös halál
  • Gevin: @mrscottpilgrim: egyébként én nem vagyok oda a stand-up részért, nekem pont a másik működik sokkal... (2011.09.08. 23:25) Louis Székely, mondom CK..
  • dzsoni szánsájn: @koimbra: nyugi, nyugi, el kell indulnunk, ne türelmetlenkedj : D (2011.09.02. 22:51) #1

Játék határok nélkül

2011.09.09. 18:00 6faludi

Szociálpszichológiai filmeket készíteni hálás feladat, főleg ha az alkotás valós történések alapján adaptálódik.  Az emberi természet megfigyelése, és annak határainak feszegetése a filmvásznon kiváló eszköz arra, hogy görbe tükröt kapjunk önmagunk elé, elgondolkodjunk, megosszon minket, végül mindúttal levonjuk a tanulságot. Mire képes az ember önmagával és másokkal szemben, meddig bír racionálisan és érzelmileg a talajon maradni, hol van a választóvonal ember és vadállat között?

Oliver Hirschbiegel 2001-es Das Experiment című filmje ezekre a kérdésekre keresi a választ, mely az 1971-es Stanfordi börtönkísérlet alapját dolgozza fel. Az eredeti kísérletet az Amerikai Haditengerészet kezdeményezte, választ keresve a tengerészgyalogság börtöneiben tapasztalható viselkedésekre. Philip Zimbardo pszichológus és a Stanfordi Egyetem vállalta a kísérlet lebonyolítását: újsághirdetésben toboroztak önkéntes résztvevőket, hogy napi 15 dollár fejében részt vegyenek egy pszichológiai kísérletben. A jelentkezőket átfuttatták néhány diagnosztikai felmérésen, majd kiválasztottak 24 alanyt, akiknek az egyetem pszichológia tanszékén kialakított mesterséges börtönben fogoly, illetve börtönőr szerepben kellett volna élniük két héten keresztül. Kellett volna, ám a kísérletet a hatodik napon megszakították, mivel ketten is súlyos idegösszeroppanást kaptak.

Hirschbiegel a történteket Mario Giordano „Black Box” című novellája alapján dolgozta fel filmjében. A film főszereplője, Tarek (Moritz Bleibtreu – A lé meg a Lola, München) taxisofőr, egy újsághirdetésben talál rá a kísérlet felhívására. Jelentkezik, beválogatják fogolyként, és nem mellékesen egy újságíró barátja megkéri, hogy rögzítse egy szemüvegbe integrált kamerával a kéthetes szimulációt. A kísérletet vezető Thon professzor szabadkezet ad a börtönőröknek a rend fenntartását illetően, de fizikai erőszakot nem alkalmazhatnak. A két csoport eleinte bizonytalanul veszi szerepét, a kezdeti összetűzéseket az őrök komolytalanul kezelik, ám az első nagyobb megmozdulás alkalmával (melyet a 77-es sorszámot viselő Tarek provokál ki) a fegyőrök felismerik hatalmuk súlyát, egyszersmind elérve a kísérlet célját: nyomás és elrettentés gyakorlása a rabokra. Ezzel a reality-show kezdetét veszi; a rács mindkét oldalán fokozódik feszültség, melyet olyan allűrök váltanak ki, mint a laktózérzékeny fogoly tejjel való itatása, a gyenge attitűdű fegyőr szagának becsmérlése, vagy Tarek inzultálása a kameramentes szobában.

A kiszolgáltatottság és dezorientált állapot cselekvésre sarkalja a rabok többségét, ezért Tarek meggyőzi cellatársát, a pilóta Steinhoff-ot (Christian Berkel – A bukás, Valkűr, Becstelen Brigantyk), hogy idő előtt kijussanak az intézetből. Ám a korábban megvetett és nevetségessé tett fegyőr, Berus (Justus von Dohnanyi – Hazudós Jakab, 007 - A világ nem elég, A bukás) rögtönzött diktátorként egyre kegyetlenebb eszközöket vet be. Már szó sincs pénznyereményről, tisztességes játékszabályokról, a szerepek valódivá válnak, a foglyok szabadulni akarnak, a fegyőrök pedig önkényuralommal regnálják a káoszt. Ennek érdekében a végsőkig elmennek, így nem csak a rabokat, de Thon professzort és női asszisztensét is megtámadják – utóbbira talán a legnagyobb szenvedés vár a börtönben –, átveszik a vezérlő felett az irányítást, és előkerül egy gázpisztoly is. A tragédia elkerülhetetlen, de addigra a rabok utat találnak a szökéshez és a végső összecsapáshoz.

Amiért a Das Experiment hiteles munka, az a német származása. Ha megnézzük a német nemzetiség történelemben alkotott nézeteit, lépéseit, jobb helyen nem is tudnák visszaadni és öniróniaként elszámoltatni magukkal a múltat, mint a filmvásznon. A diktatúra és a hierarchia már a Die Welle (A hullám) című filmben is visszaköszön, ám sokkal súlyosabb hangvételben, mivel itt gyerekek gyakorolják a szélsőséges társadalmi rendszert. A Das Experiment fegyőrei felnőtt emberek, mégis a gyermeki képet képviselik: hatalmat kapnak a kezükbe, amivel visszaélnek. Hiába kezdődött a provokáció a rabok részéről, a felelősség és a rend fenntartása az ő kezükben volt.

Érdemes szót említeni a film amerikai változatáról, a 2010-es The Experience-ről is. Paul Scheuring remake-je nagyvonalakban a Das Experiment struktúráját követi, de nem mentesíti magát a hollywoodi maníroktól. A főszereplő, majd a szintén 77-es sorszámnak örvendő Adrian Brody (A zongorista, King Kong, Ragadozók) csupán a jobb élet reményében vállalja a kéthetes rabosítást, kameraszemüveg nélkül. Jelentős szempont, hogy a szereplővel jobban lehet azonosulni, mint a német eredetiben, hiszen Brody karaktere nem kezdeményez provokációt, a háttérben marad megfigyelőként, csupán empatikus készsége és igazságérzete emeli ki őt a tömegből. A film a karaktereket és a cselekményt eleinte kellő érzékkel adagolja, mindenre jut annyi idő, hogy a hitelesség fokozott legyen. Legalábbis ez volt a készítők szándéka, ám a film utolsó harmadától szétesni látszik az addig kiválóan felépített dramaturgia. A megaláztatások nem elég provokatívak, a fegyőrök iránt nem érezzük azt a megvető szánalmat, amit szeretnénk, hiába kapunk például utalásokat a hedonista férfi hajlamairól az első megjelenésétől kezdve. Forest Whitaker (Szellemkutya, Pánikszoba, Az utolsó skót király) kezdeti barátságos, szerény természetű karaktere hamar válik a fegyőrök közt érvényesülni vágyó, akaratáért betegesen ragaszkodó agresszív állattá – ha félelmet vagy gyűlöletet nem is vált ki a szereplő, mindenképp ez Whitaker jutalomjátéka.

Érdekes húzás a film részéről, hogy a kísérlet vezetőit, megfigyelőit abszolút kizárja a cselekményből. Dramaturgiailag ez kétes kimenetelű, hiszen a szereplőknek nincs interakciójuk a külvilággal, nem ismerjük a steril nézőpont véleményét, ellenben ez fokozza a klausztrofób érzést, és van egy vörös lámpa, ami akkor gyullad ki, amikor szabálysértés esetén a játék véget ér; már csak az a kérdés, hogy hol van ez a pont. A végkifejlet utáni szájbarágós tanulságlevonás hatásvadász arculcsapásáért nagy kár, a film utolsó percei attól működtek, hogy a szabadulás követően a felek felismerik magukon az elfajzott vadállatot, és szótlanul, csendben továbblépnek.

Szükség van-e ilyen és hasonló kísérletekre ahhoz, hogy felismerjük önön határainkat és adottságainkat? Talán, attól függ, hogy képesek vagyunk-e saját hibáinkból okulni, vagy kell valami, ami felnyitja a szemünket. Vajon egy teljesen más közegben ugyanez a kísérlet hogyan végződne? Nem lehet tudni, bárhol megjelenhet a civilizáció normáit felborító egyén, vagy közeg. A legfontosabb, hogy ezt a másik oldal felismerje, kezelje és szankcionálja.

És a kedves olvasó mi lenne inkább: fegyenc, vagy börtönőr?

(Forrás: Psychology of Imprisonment: Stanford Prison Experiment)

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló film thriller dráma

A bejegyzés trackback címe:

http://halfps.blog.hu/api/trackback/id/tr213210145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.